Az NKA a Campuson járt

img

A debreceni Campus Fesztiválra is ellátogatott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), ahol Doncsev András, az NKA alelnöke, Krucsainé Herter Anikó főigazgató és Vizkeleti Andrea főtanácsos beszélt az intézmény felépítéséről és a pályázás módjáról. Jantyik Zsolt, a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődés és Népművészet Kollégiumának tagja pedig a munkájáról számolt be.

A 2012-ben indult előadássorozat azért jött létre, hogy a pályázóknak bemutassák az NKA-t – kezdte az előadást Vizkeleti Andrea. Az újítás az előző évekhez képest idén az, hogy egy-egy állomáson egy kollégiummal is lehet találkozni, Debrecenben a Közművelődési és Népművészeti Kollégiumot Jantyik Zsolt ismertette.

Doncsev András beszédjében kiemelte, 2010 óta folyamatosan nő a pályázók száma, míg a keret sajnos nem változik. Elmondta, a 20 éve működő NKA-nál az évek során annyi sikeres pályázat született, hogyha mindet be szeretnék mutatni, egy évig naponta 330-ról kellene beszélni.

„Ha nem lenne az NKA, zátonyra futna a kultúra” – fogalmazott Doncsev.

Aki aztán felvázolta az intézmény felépülését és főbb bevételi forrásait. Az első félévben 3,6 milliárd forintot osztottak szét, de Doncsev András szerint év végére több mint 7 milliárd forint fog gazdára lelni.

img

A jogszabályi háttérről és a pályázás módjáról tartott előadást Krucsiné Herter Anikó, aki külön kiemelte, bárki pályázhat az NKA-hoz, még a társasházak is. Fontos, hogy mindenki el tudjon számolni a megnyert összeggel – emelte ki. Szó esett a visszatervezés lehetőségéről is, azaz aki nem kapta meg az igényelt pénzmennyiséget, de 3 millió forintnál többet ítéltek meg neki, módosíthatja a terveit, s ebben az NKA is segíti. A főigazgató kiemelte, hogy bár bevezették a nevezési díjat, de az belekerül a pénzalapba, s akár vissza is lehet nyerni.

„A munkám során komoly szakemberekkel ismerkedtem meg, akiket a szakmában mindenki ismer Csíkszeredától Bécsig” – kezdte beszédjét Jantyik Zsolt, az NKA Közművelődés és Népművészet Kollégiumának tagja.

Elmondta, kicsit félt, amikor a két kollégiumot összevonták, de kiderült, megértik egymást, s közösek a céljaik. Ők azzal foglalkoznak, hogy mindenki megismerje a saját kultúráját, és az identitást erősítse az emberekben itthon és külföldön. Felhívta a figyelmet arra, hogy bár sokan szeretnének támogatást nyerni a falunapokra, sajnos az nem minősül sem népnevelésnek, sem népművészetnek. Jantyik Zsolt elmesélte, hogy a táncházak nagy népszerűségnek örvendenek, van olyan település, ahol diszkó nincs, de havonta kétszer is táncol a falu.

Forrás: MTI / Kultúra.hu