Tíz éves az aprók tánca Halason

2016.11.30.
img

„András, András, ne aludjál, Neved napjára virradtál! Ma Andrásnak neve napja, Az Úr Jézus neki hagyta." - szól a novemberi népdal. Tíz éves lett az Aprók Tánca Kiskunhalason. Valójában 20 éve kezdődött az ismert gyermek táncház története, de hosszabb idő után 2006-tól szervezik rendszeresen a programot. Kezdetben a Fészekrakó Egyesület szervezte, majd 2009-től a Pásztortűz Egyesülettel közös civil program lett az aprók tánca.

A táncházak fő célja hétvégi hagyományőrző családi programok biztosítása: várunk minden kisgyermekes szülőt, nagyszülőt, aki értékes, nemzeti kultúránkat őrző és átadó órákat szeretne eltölteni velünk – s családjával. A játékokkal és a tánccal, a tárgyalkotással a népi kultúra azon értékeit szeretnénk átörökíteni, amelyek ma is hasznosak a családok számára, segíti a gyermek fejlődését, későbbi boldogulásukat, erősíti a családi kötelékeket, a haza és a település iránti elkötelezettséget. Programunkban kiemelt szerepet kap a néptánc, a népi játék, melyeknek meghatározó szerepe van a gyermekek szocializációjában. A zene és a tánc megtanítja őket az ismeretlenekkel való kapcsolat kialakítására, az együttműködésre, a toleranciára, a szabályok követésére. – mondta Végső István szervező.

Az ünnepi hangulatú, telt házas november 26. aprók táncán Fehérváry Lilla (Madárdal) néptánc tanítása mellett ismerkedhettek a gyerekek a népi kultúrával. Közös énekléssel, néptánccal és játékkal telt a szombat délután Maruzsenszki Endre citeramuzsikája mellett. S. Császár Anna a Márton napi szokásokról beszélt és liba ételeket kóstolhatott mindenki. Szőnyiné Vas Lívia megköszönte a résztvevőknek, hogy ilyen szép számban megtisztelték a programot. Tortával, pogácsával és boldog pillanatokkal lett mindenki gazdagabb.

Legközelebb december 10-én, szombaton 15 órától a kiskunhalasi városi könyvtárban jöhetnek az aprók táncára a családok.