A magyar kultúra ápolása Németországban – interjú Fekete Bálinttal

2016.03.02.
img

Érdekes személyiség, elkötelezett hagyományőrző, színes tevékenységkörrel foglalkozik. Mindezt a közjó – a németországi diaszpórában élő magyarok – érdekében, ahol a közös kultúra ápolásához, megőrzéséhez járul hozzá. Fekete Bálinttal beszélgettem, aki tizenegy éve táncol a szülőfalujában lévő néptánccsoportban, időközben néprajz végzettségre tett szert és második éve annak, hogy Stuttgartban a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjprogram keretében tevékenykedik. Mindennapjairól, kulturális élményeiről és sokrétű tapasztalatairól mesélt.

Bevezetésként mesélj néhány tudnivalót magadról és a programról, amelyben részt veszel.

2014-ben végeztem az ELTE Néprajz szakán, ekkor került a figyelmembe a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíj kiírása, amelynek az a célja, hogy a magyar állam támogassa a diaszpórában élő magyar közösségeket, szorosabb kapcsolatot kialakítva velük. Az ösztöndíjasok között cserkészek, néptáncosok, lelkészek, tanárok vannak leginkább jelen, akik saját szakterületüknél fogva tudják segíteni és támogatni a diaszpóra közösségeket.

Az elmúlt két évben közel kétszáz ösztöndíjast küldtek ki a világba, Kanadától az Egyesült Állomokon át, Európa különböző országaiba, a Dél-afrikai Köztársasághoz, Ausztráliába, sőt idén már Új-Zélandon is van két ösztöndíjas. Minden országban van egy partnerszervezete a Miniszterelnökségnek, civil vagy állami szervezet, ezeken keresztül vannak leosztva az ösztöndíjasok a különböző országokban.

img

Te hogy kerültél közelebb ehhez az ösztöndíjprogramhoz? Miért pont Stuttgart?

Több oldalról is kaptam visszajelzéseket, hogy ez számomra is jó dolog lenne. Amikor megpályáztam, három célországot kellett megadni, én német nyelvterületeket jelöltem be: Ausztria, Németország és Svájc. Teljesen véletlenszerű volt, hogy Stuttgartba kerültem már az első alkalommal is. Második alkalommal az addigi fogadószervezetem, a stuttgarti Erdélyi Világszövetség kérte, hogy visszajöhessek és folytassam a megkezdett munkámat.

Az Erdélyi Világszövetségnél elsősorban rendezvényeket szervezek. Van egy előadássorozatuk, Kárpát-medence kincsei címmel, ennek keretében különböző előadásokat, esteket szervezek. Vannak magyarországi, de itteni előadók is. Február 27-én például sor kerül Eszterháza és az Esterházy család bemutatására, márciusban a nagykárolyi svábok ismertetésére. Olyan témákat hozunk, amelyek „hungarikumnak” minősülnek: egy-egy tájegység bemutatását, településeket, építészeti korszakokat, jeles embereket.

Milyen további tevékenységeid vannak?

Az idei évben sikerült ösztöndíjas társammal, Hortobágyi Ivett újraindítani, fellendíteni a színjátszó körnek az életét és a munkásságát. Ennek keretében ősztől rendszeres próbáink vannak és így valósult meg többek között a karácsonyi műsor.

Novemberben felkeresett minket a stuttgarti Balassi Intézet, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából készítsünk egy műsort. Ennek az OTThontalanság címet adtuk. Verses-zenés összeállítássá verbuválódott, ami egy erdélyi tájképpel kezdődött, majd népzenével és néptánccal, illetve versekkel folytatódott. A műsor szerkezetében fokozatosan távolodtunk el Magyarországtól a külföldi diaszpóra felé. A nyelvi otthonra, nyelvi megmaradásra szerettünk volna hangsúlyt fektetni. A darabban olyan magyarországi és szórvány-magyar költőink szólaltak meg, mint Ady Endre, Kányádi Sándor, Domonkos István, délvidékről, József Attila. Nagy sikert arattunk, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy meghívást kaptunk Ulmba is. A március 15-ei megemlékezésre a színjátszó körrel és a Csöbörcsök néptáncegyüttessel közösen egy színdarabot állítunk össze, áprilisban kabaréműsor is lesz.

img

Mindezek mellett rendszeresen járok a Magyar Óvoda Egyesülethez, amelynek a munkájában aktívan veszek részt és támogatom, segítem a foglalkozásaikat. Idén ősszel elindult a Baden- Württembergi Konzuli Magyar Iskola, aminek pedagógusa vagyok. Egy 14-17 éves korosztályból álló magyar csoportot vezetek és ezen belül néprajzot, történelmet, irodalmat és földrajzot tanítok nekik, tömbösített interdiszciplináris tanári modellel. Van egy téma és azt különböző szempontokból világítjuk meg.

Ezekből a tevékenységekből mennyi az önrészed? Mii az, amit a programban várnak el tőled és mi az, amit magadtól vállaltál be?

Ez úgy működik, hogy kiküldenek engem Stuttgartba, ahol van egy fogadószervezetem. Elsősorban az ő munkájukba segítek be és ezen felül, amíg saját belátásom szerinti kapacitásom és erőm van, megyek további magyar szervezetekhez, pl. az óvodaegyesülethez, az iskolához, a tánccsoporthoz, az egyházakhoz.

Ősszel úgy kezdtük az ittlétünket, hogy a legtöbb egyesületvezetőt meghívtuk egy bemutatkozó estre. Elmondtuk, hogy milyen szándékkal érkeztünk és nagyon szívesen várjuk bárki jelentkezését, ha segíthetünk. A személyes találkozó mellett írásban is küldtünk beszámolót, amelyben szintén bemutatkoztunk és jeleztük, hogy szívesen segítünk bárkinek.

Milyenek az eddigi visszajelzések?

Az embereknek a visszajelzése nagyon pozitív. Nagyon örülnek, hogy itt vagyunk, sajnálják, hogy haza fogunk menni, ha vége a programnak. Olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy fellendítettük itt az életet a stuttgarti körökben, hasznos és új információkkal tudtuk gazdagítani az itt élők tudását. Nagy segítség, hogy sok program megszervezését vesszük le azoknak a válláról, akik amúgy teljesen önkéntes módon, nyolc óra munka mellett szervezik.

Mennyire tapasztaltál nyitottságot az emberek részéről? Mennyiben más ott szervezni valamit, mint itthon?

Én Nyugat-Magyarországról, vidékről származom, és Stuttgartban azt tapasztaltam, hogy itt nagyobb az érdeklődés a kulturális élet iránt. A programok látogatottsága minimum ötven fő. Nagyon sok magyar érintett – több mint tízezer – de ha ötven embert megtudunk mozdítani, az már siker. Mivel itt más az iskolai rendszer, sok a szünet, a családos személyek gyakrabban utazgatnak, kirándulnak, emiatt vannak időszakok, amikor gyengébb a látogatottság.

Jövőbeni tervek? Külföldön vagy itthon?

Terveim között szerepel, hogy az ösztöndíj végeztével hazaköltözöm Magyarországra. Ősztől szeretnék elkezdeni egy mesterképzést Budapesten. Továbbá a településen, ahonnan származom, Vitnyéden szeretném a kulturális életet igazgatni. Nagyon jó volt ez a két év, de én úgy érzem, hogy otthon van a helyem.

Írta: Szabó Adél