Oláh Gipsy Beats-No.1 lemezbemutató koncert

2016.08.08.
img

Budapest, Kobuci Kert (III. Óbuda, Fő tér, Zichy-kastély udvara)

2016. augusztus 11. 19.00

Előzenekar: Kék Láng

Bátran állíthatjuk, hogy a világ egyik legizgalmasabb cigányzenekara az Oláh Gipsy Beats. Ugyanis ebben a formációban a legkiválóbb hazai roma zenekarok képviselőit láthatjuk egyszerre együtt, egy színpadon. A Romano Drom, a Szilvási Gipsy Folk Band, az Ando Drom, a Ternipe a műfaj világszerte kedvelt zenekarai. A tizenkét zenész és táncos alkotta csapat ritkán látható közös koncertje semmihez sem hasonlítható élményt nyújt: a valóra vált álmokat, a barátság és az oláh cigány muzsika együttes varázsát. A repertoár a négy zenekar slágereiből és az oláh cigányzenei kultúra alapjait képező hagyományos dalokból áll. A műsorban hallható dalokat a Romano Drom vezetője, Kovács Antal hangszerelte egy közös hangzássá. A hét énekes egyszerre való megszólalása és a rézfúvósok, basszus és erőteljes ritmusok mai modern fúziója egyedi, különleges hangzást ad a produkciónak. A zenekar elkészítette első nagylemezét, amely a No.1 címet viseli. A lemezen 13 dal hallható. Ami biztos: Ezen a lemezbemutató koncerten a zenekar nagyon táncos, pörgős műsort ígér a publikumnak. Az előzenekar a Nyírvasváriból érkező, autentikus cigányzenekar, a Kék Láng lesz.

A Fonó gondozásában megjelenő No.1 című új lemez a koncerten már megvásárolható.

A zenekar tagjai:

Kovács Antal: gitár, ének (Romano Drom)
Lakatos Béla: kanna, ének (Ternipe )
Dobi Matild: ének (Ando drom)
Farkas István: mandolin, ének (Ternipe)
Szilvási István: kanál, ének (Szilvási Gipsy Folk Band)
Tintér Gabriella: ének
Balogh József: gitár, ének (Romano Drom)
Kovács Máté: kanna, perka, dob (Romano Drom )
Seres Vilmos: szaxofon, klarinét, harmonika
Bordás Péter: basszusgitár

Jegyek elővételben 1000 Ft-ért válthatók, a koncert napján, a helyszínen 1200 Ft a belépő.