Szobori búcsú Ópusztaszeren

2017.08.24.
img

Szeptember 3-án felidézik az Emlékparkban a régi Szobori búcsúk hangulatát: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra. Az ünnep alkalmából ingyenes programokkal várják a kikapcsolódni, ünnepelni vágyókat. A monostor romjai között tartott ünnepi szentmisén arra is fény derül, ki lesz az idei Szer Üzenete-díjas. A délután legjobban várt programja, amikor látványos ügyességi versenyen mérhetik össze tudásukat a lovas kocsikkal érkezők.

Az ünnep az Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódik: 120 évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a környékbeliek "szobori búcsú" néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A szobor Árpádot, a búcsú – katolikus ünnepként – keresztény múltunkat jelenti. A Szobori búcsú eredeti üzenetével, tíz évvel ezelőtt, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. Ebben az évben „Szer Üzenete” néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adják át évről évre a Szer Üzenete-díjat, olyan magyar embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét - hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet - juttatják el embertársainkhoz.

Bővebben